A megbeszélés...

Sikerült egyszerre megérkezni az irodába, így nem kellett várnom, rögtön elvonultunk egy külön szobába megbeszélni a dolgokat.
Először is megmutattam neki az orvosi papírjaimat.
Már ez mókásnak ígérkezett, ugyanis nem tudta, hogy mi az a téppénz, és fel volt háborodva, hogy az első néhány napot neki kell fizetnie. Mivel sosem vezettem céget, így azt nem tudtam megmondani neki, hogy pontosan hány napot, de ajánlottam olvasson utánna.
Mivel kb. egy hónap volt még hátra a szerződésemből, kérdezte, hogy egyáltalán visszamegyek e dolgozni. Erre persze nem tudtam határozottan válaszolni, hisz én nem mondhatom meg az orvosnak, hogy meddíg írjon ki, fizetni meg nem voltam hajlandó, nehogy a végén még kitalálják, hogy TB csaló vagyok, és éreztem, ebből úgyis balhé lesz!
Végül azt feleltem, hogy nem tudom, de őszintén szólva nem szívesen mennék vissza.
Nem hazudtam, nem hiszem, hogy ezek után bárki, boldogan munkábaállna, és ha egynél több ember jelenne meg az üzletben, akkor nem attól parázna, hogy "Na, vajon tényleg vásárolni szeretnének, vagy a bevételért jöttek?"...
Ezek csak a bemelegítő körök voltak, ezután jött a neheze.

Kártérítés. Meglepetésemre együttműködőnek bizonyúlt ezügyben, igaz, ott a kérhető és jogos követeléseknek mégcsak a felét sem kértem. Úgy voltam a dologgal, ha ezt kifizeti, akkor békével elválnak útjaink, és nem lesz hercehurca.
A hátam közepére nem kívántam a bíróságot, és az ezzel járó rohangálást.
Megegyeztünk 200 ezer Ft ban. (Ebben benne volt a károm töredéke, az ezévre járó részarányos szabadság, illetve egy fél havi bérem. Tehát tényleg nem nagy összeg.)
Azt mondta, ezt hajlandó 2 részletben kifizetni, többet nem is tudna, mert tönkre menne a cég. Ezen jót mulattam magamban, mert azért lássuk be, ez elég szánalmas.
Egy feltételt szabott: írjam alá, hogy beleegyezem, nem hosszabítjuk meg a szerződést. Ezt értelmetlen lépésnek találtam, mert a kutya sem akart nála dolgozni a továbbiakban, és mivel a szerződésünk határozott idejű volt, ígyis- úgyis megszűnt volna. Persze ennek semmi akadályát nem láttam.
Egyszer csak rámnézett, és fájdalmas arckifejezéssel megkérdezte:
"Miért mindenért az ügyvezetőt vonják felelősségre, hisz ő is csak ember, és nem gondolhat mindenre?!"
Szinte megsajnáltam, és mást nem tudtam mondani:
"Ha úgy érzed, hogy ez sok, akkor nem kell céget vezetni! Helyezkedj el, mint alkalmazott, és akkor ilyen dolgok nem nehezednek a válladra!"
Olyan ideges lett, hogy azt hittem agyvérzést kap, ott helyben!
Még felhívtam a figyelmét arra is, hogy írjon egy olyan papírt, ha ezt a pénzt kifizeti, nem megyek bíróságra, és nem tartok fent semmilyen követelést a céggel szemben.
Megírta a papírokat, de először a tájékoztatót nyomtatta ki, amiben megegyezünk, hogy a szerződés nem lesz meghosszabítva. Aláírtam, bár láttam, hogy az összes lehető dátumot félreírta.
Lelépett "pár percre".
Egy óra elteltével már kicsit ideges voltam, mert lett volna más dolgom is, mint ott ülni.
Visszajött a kezében lobogtatva az aláírt papíromat, és nagy boldogan közölte: "meggondolta magát", beszélt pár emberrel, és SEMMIT NEM FIZET!
Fogalmam sincs, ki volt ez a jóbarát, aki ezt a tanácsolta, de kiakadtam.
Sejtettem én, hogy ez lesz, de bosszantott, hogy órák óta ott ülök, egyezkedek, és a végén a képembe röhög!
Persze úgy váltunk el egymástól, hogy akkor a bíróságon találkozunk, de csak nem hagyott nyugodni a dolog.
Visszafordultam, és bementem "Rózsihoz", már magam sem tudom miért.
A főnökömnek szinte lila volt a feje, és közölte, vegyék fel diktafonra amit mondok.
Ezen már szinte nevettem, és persze beleegyeztem. A felvételen kb. ez a párbeszéd hallható:

-Beleegyezel, hogy a beszélgetésről felvétel készüljön?
- Igen. XY vagyok, és a mai napon 2008.00.00- án tárgyalással megegyeztünk az ügyvezetővel, hogy számomra 200 ezer forintot kifizet, ami tartalmazza a szabadságpénzemet, a béremet, és némi kártérítést, ugyanis 2008.00.00- án bűncselekmény áldozata lettem a munkahelyemen, ami nagyrészben annak köszönhető, hogy az üzletben semmilyen biztonsági berendezés nincsen.
- EZ NEM IGAZ!
- Miért? Van az üzletben zárható szekrény?
- Nincs!
- Kamera, vagy vészcsengő, baj esetére?
- Az nincs, de telefon van.
- Ez igaz, de nem hiszem, hogy lenne időm telefonálni, ha mondjuk összeesek az üzletben, ahol természetesen egyedül dolgozom, és még ablak sincsen, ahol esetleg egy járókelő láthatja, hogy baj van. És azt sem hiszem, hogy a napi 2-5 ember, aki betéved biztonságot jelentene, ugyanis megesett, hogy egésznap senki nem jött be.
(Nagyrabecsült ügyvezető itt már levegőt sem igazán kapott, és nem felelt. Vártam néhány másodercet, majd folytattam.)
Ja, és mielőtt elfelejtem, azt is megszeretném említeni, hogy egy db 6 kg- os poroltó van a helyiségben, amit hosszú hónapok könyörgésére hozott csak be.
- Az megfelel az előírásoknak!
- Rendben, ezt majd a bíróság eldönti!
 (Majd közöltem, ennyi volt a mondanivalóm.)

Hazaérve írtam neki egy mailt, hogy a tájékoztatóval kitörölheti a fenekét, mert ha lenne értelme, akár érvényteleníthetném is, de mivel nincs szándékomban, ettől nem kell félnie. Persze ezt szépen hivatalosan megfogalmazva, hogy mégcsak a stílust se tudja kikérni magának. A válasz az volt, hogy ő milyen pozitívan állt a kérdéshez, és "segíteni" akar rajtam.
Megírtam neki, hogy köszönöm, nem kell rajtam segíteni, csak arra van szükségem, ami hivatalosan jár!

Következő utam, az Igazságügyi Hivatal volt...